Elvégre tizenhárom éves volt, mindig kiszolgálták, és az egyetlen korabeli társasága Elizabeth Midford és Alois Trancy képében nyilvánult meg, és tekintettel arra, hogy inkább utasította volna arra főkomornyikját, hogy ölje meg, mint hogy önszántából beszélgetésbe elegyedett volna a kettővel.
Éppen ezért történt most is az, hogy unott kifejezéssel, érdektelen tekintettel figyelte a kint tevékenykedő szolgálókat, akik, mint szokásuk volt, több kárt okoztak, mint amennyi hasznot, még ha csak véletlenül is.
Finnian ugyanis éppen gazolni igyekezett, nem tudván arról, hogy éppenséggel a virágoskert ékes példányait rántja ki a földből, Mei-Rinnel az oldalán, akit Sebastian zavart ki, mondván, hogy „Legalább ott nem tud akkora kárt okozni”, pontosan az után, hogy már megint ripityára zúzta az antik csészekészletet.
A főkomornyik vélhetően csak a fejét fogta az eset után, és nekiállt takarítani. Már teljesen hozzászokott ahhoz, hogy ideje nagyrészében nem is a mesterével, hanem az alatta dolgozó idiótákkal kellett töltenie kevéske szabadidejét. (Márpedig mindezek helyett akár macskákat is cirógathatott volna, micsoda veszteség!)
Baldroy-t, az önjelölt szakácsot pedig hiába nem lehetett látni, a fiatal gróf még az emeleten is hallotta, ahogyan kiáltozik. Inkább már utána sem járt a dolgoknak, mert egyrészt, az démoni komornyikjának tisztje volt, másrészt pedig, gyakorlott személy révén már ebből is nagyon jól le tudta szűrni, hogy a férfi már megint felgyújtotta a konyhát. (De a múltkori eset után a hatalmas kúria egyik szobája sem volt biztonságban.)
Pár perc után elült a zaj, az ügyetlen kertész és a kétbalkezes cseléd valószínűleg harmadik társuk segítségére siettek, hiszen már épp itt volt az ideje a vacsora elkészítésének, már ha azt a hármat vette számításba az ember.
– Vajon mit fognak ezek csinálni, miután meghaltam? – gondolkozott el a Phantomhive háztartás ifjú feje, hiszen tisztában volt azzal, hogy ő maga sem élhet örökké, mint a démonok. – Nem, azt hiszem erre teljesen felesleges gondolnom.
Maga is tudta, hogy jobban jár, ha nem fájdítja mások gondjaival a fejét, volt neki amúgy is elég, bár nem igazán panaszkodhatott miatta.
Elvégre ő volt az, aki eladta a lelkét, nem igaz?
**********
Ezer éve írtam már Black Butler fanfctiont, és most belém hasított az a tipikus „Gyerünk már, miért is ne?!”-érzés, és bár végülis nem sikerült hosszúra, sőt, igencsak rövid lett, és egy darabig vacilláltam is vele, hogy most publikáljam-e, avagy sem, végül ide jutottam.
Ha esetleg tetszett, a visszajelzéseknek mindig örülök~! <3
U.I.: A blog kinézetén ERŐSEN munkálkodom, senki meg ne lepődjön!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése